Hentai Jazz

Ildi, a szőke megkérdezte edzés után, hogy nincs-e kedvünk valamelyik nap átmenni, görkorcsolyázni. Adtam a lazát, de majdnem elájultam az azonnali vérátrendeződéstől. Két nap múlva átmentünk. Azalatt a két nap alatt vagy háromszázszor képzeltem el különböző forgatókönyveket, jó szaftosakat, a végén hatalmas közös orgazmusokkal, mire odaértem már majdnem felrobbantam a feszültségtől. És megszívtam. Először anyuka tábort vert az utcán és onnan nézett mosolyogva, aztán elkezdett csöpörögni az eső, hát szépen bevonultunk és uzsonnáztunk. Az egyetlen dolog, ami némi reményt adott az volt, hogy úgy láttam nem csak én vagyok ideges, mégsem sikerült megbeszélni semmit, a búcsúpusziknál tartottunk amikor nagy nehezen kinyögtem, hogy legközelebb? és lett legközelebb. Legközelebb pedig szombaton lett, amikor úgy mentünk át, hogy anyuka nem volt otthon. Kisnadrág, görkorcsolya, nevetgélés, pillanatok alatt ott tartottunk, hogy segítünk, mert direkten nem mertünk a szexre térni, de mind a hárman ugyanarra vártunk és sürgettük a pillanatot, mégis végigjátszottuk az összes tiszteletkört. Fogtuk a karját és húztuk, aztán a hátát és húztuk és Ildi a szőke kitalálta, hogy felmegy valamiért a lakásba, de nem veszi le a görkorcsolyát, hát feltámogattuk az elsőre és megfogtuk a combját, összeért a kezünk, hirtelen nagyon bátor lettem megfogtam Ildi ujjait és behúztam, toltam a kis nadrág pereme alá és senki nem tiltakozott, álltunk a lépcsőn és Ildi teljesen rásimította a kezét a nadrág alatt a puncira, muszáj volt nekem is odanyúlnom és nem volt rajta bugyi, de nedves volt, annyira nedves és forró, hogy ilyet még nem is éreztem, tolakodtam a kezemmel, belenyúltam, simogattuk, tapogattuk, birizgáltuk és Ildi beledugta az ujját, Ildi pedig elélvezett.

Közben bűnrészes lettem. Részben hülyeségből, részben ostobaságból. Mindenki elköveti a maga kamaszkori baklövéseit, kisebb bolti lopásokat, lerugdos egy pár visszapillantó tükröt, bezárt strandon fürdik, szóval hátborzongató és életveszélyes kalandokba keveredik, én persze megint túlkompenzáltam a jófiúságot. A hülyeséget úgy hívják, hogy gépjármű önkényes elvitele és csak abból áll, hogy amikor már eléggé bebaszott az egész csapat ahhoz, hogy összekeverje a bármi baromságot megteszek érzést a bátorsággal, de még járóképes volt és pont az utcán is, akkor mindig akadt valaki, aki kitalálta, hogy autózzunk egyet. Nyilvánvalóan se jogosítványa, se kocsija nem volt senkinek. Nyilvánvalóan autóztunk. Különböző szinten megrongált autókat hagytunk szerteszét a városban – olyan is volt, hogy jófejnek éreztük magunkat és kiírtuk a szélvédőre, hogy honnan indultunk, de legtöbbször fogalmunk nem volt róla, meg arról sem, hogy hol végeztük. Egészen addig ment a vicces autósport, míg egyszer le nem villogott minket egy rendőrautó. Nem álltunk meg, a sofőr srác ereiben több volt annál a hatóanyag, hogy ne találta volna jó mókának az autós üldözést és elég hamar előnyt is szereztünk, mert csak a gáz taposásával foglalkozott, kereszteződéssel, lámpával, másokkal egy csöppet sem. Mindezt egy szakadt 1200-es Ladával. Én az anyósülésen, no biztonsági öv, aztán egy kanyarban eltaláltuk a kerítés szélét és az elgyengült szélvédővel együtt szálltam ki az ablakon. A haver meg rükverc, tép tovább. Fél perc múlva elhúztak mellettem a rendőrök is, észre sem vettek. Felálltam, megtapogattam magam, nem tört el semmim, össze sem vagdostam magam, jó, másnap kék-zöld voltam, de ennyivel megúszni, bazdmeg… A közelébe nem mertem menni a csapatnak egy hétig, én fostam, hogy elkapták őket és mi lesz, ők fostak, hogy elkaptak és mi lesz, kurva nagy hősök voltunk. Amikor kiderült, hogy mindenki rendben van óriási arccal legendáztunk egy ideig, de nem nagyon autóztunk többet, annyira azért nem voltunk fasza gyerekek. Nem, nem, egyáltalán nem. Az ostobaság már kellemetlenebb téma, őrködtem a haveroknak amikor kipakoltak egy raktárat – elévült már régen, de nem vagyok büszke rá. Féltem és pörögtem, amikor épségben a város túlfelén jártam már, aki kijött rajtam az adrenalin és egy fél órát röhögtem, mint a hülye, de legközelebb nemet mondtam. Olykor eladtam ezt-azt, amit a srácok hoztak, de komolytalan dolgok voltak, pornóújságok (külföldről, akkoriban nagy ritkaság volt), kazetták, egy-két walkman, ilyen vackok, nem kérdeztem honnan van és nem is nagyon kerestem rajta. Ennyi volt a bűnözői karrierem, kicsit úgy éreztem magam tőle, mintha a Mechanikus narancsban szerepelnék, nem próbáltam többet, nem volt valódi, de tapasztalat volt.

Volt lehetőségem a romantikára, vagy igazi hódításra, vagy mit tudom én, bárminek hívhatom, szexre nem a rutin, hanem önmagam kedvéért, ami többet használ az önbecsülésnek, mint száz olyan dugás, ahol rajtam kívül szinte bárki állhat (fekhet) a nő mögött (alatt, fölött), de mindet elpuskáztam, rutintalanság, gátlások, ilyesmi. Az első hódításom a Dagályban, egy haverommal kimentünk strandolni ketten, azzal a nem titkolt célzattal, hogy összehozunk valami ismerkedést. Tábort vertünk, úsztunk, mire visszaértünk tőlünk talán tíz méterre két helyes, korosztályos, pasitlan démon, reménybeli áldozat és vágyaink tárgya. Azonnal és látványosan közelebb költöztünk, amire beszóltak, az meg direkt út a beszélgetéshez. Félóra múlva már hátat olajoztam, egy óra és egy közös fürdés után már combot is, közben egyfolytában szólt Nena és a 99 luftballons, a germán pop gyöngyszeme, bármekkora szégyen, azóta is szeretem azt a számot. Hazakísértük a lányokat és voltunk annyira bénák, hogy nem beszéltük meg a következő randit. Telefon persze se itt, se ott, bármily hihetetlen de elmúltam húsz éves, mire először lett vonalas telefonunk. Soha többet nem láttam őket, hát megint egy elszalasztott lehetőség… A másik eset már szomorúbb, olyat hagytam ki, amire még sokat kellett várnom, hogy még egyszer megtörténjen és az üres kapunak sikerült mellé lőni. Volt ugye Ildikó, aki sportbarátság és gyömöszöltem a combját a moziban és kedveltem a bukjel szoknyáit és pont olyan amatőr volt, mint én, hát folyamatosan volt köztünk valami, de sosem történt semmi – így utólag azért csak rájöttem, hogy ebben nem kizárólag én voltam a hibás – és voltak még lányok, hárman, négyen, akik együtt mentek haza, Mónika, fekete hajjal, kék szemekkel, enyhén telten, majd megdöglöttem érte, de a gyík haverom, meg az ő nagy szerelme… és még egy Ildikó, szőke, kicsit magasabb, erősebb a többieknél, izmos combok, fejlett mellek, picikét darabos, de kamaszlánynak tökéletes, Zuglóban laktak, kertvárosban, ahová szülinapi zsúrra lettem hivatalos, szombat napközbenre. Olyan 15-en lehettünk, kellemes hangulat, szendvics, üdítő, játszadozás, anyuka, aki még elég fiatal volt és csinos, apukátlanul. Nem feltűnően, de azért észrevehetően el tudott volna képzelni a lánya mellett – persze szigorúan jól nevelt kereteken belül – barátságosan irányította az eseményeket, mire elköszöntünk, már meg is beszéltük, hogy hárman-négyen hamarosan megjelenünk a frissen kapott görkorcsolya kipróbálásán. Görkorcsolyás lány rövidnadrágban?  Lehet, hogy kommersz és amerikás, de nekem bejön. Eljött a hamarosan, meg is jelentünk négyen, én egyedül fiúként. Ketten lányok fél óra múlva továbbálltak, maradtunk Ildi, Ildi és én. Ildi, a szőke bénázott az új görkoriban a zuglói utcán, Ildi, a bukjel okos tanácsokat adott, én meg néztem a rövidnadrágot és nyaltam a számat. Már nem tudom kinek az ötlete volt, de egy idő után közrefogtuk Ildit, a szőkét, és szaladtunk vele, hol rám dőlt hol Ildire, a bukjelre, de tartottuk, szorosan, egy picit megizzadtunk és az Ildi az Ildi fenekét fogta és úgy vettem észre, hogy nem csak a futástól liheg és mintegy véletlenül mindig hozzáért az Ildi melléhez is és olyan merevedésem volt, hogy azt hittem, hogy kiszakad a nadrágom és mind a hárman pirosak lettünk. Mikor visszaértünk a ház elé nem tudtunk mit kezdeni sem a helyzettel, sem a zavarunkkal, hát Ildi fel, Ildi el, én meg haza, de nem értem el odáig, már menet közben megbújtam egy bokorban és lefröcsköltem a leveleket. Napokig még az átlagnál is sokkal jobban meg voltam őrülve, azt sem tudtam hol vagyok, csak fantáziáltam Ildiről és Ildiről és maszturbáltam ész nélkül.

A következő egy évben alsó hangon ötven nővel voltam. Nővel..., tinilánnyal, csajszival, tizenöt-hat-hét éves kortársaimmal, akik számomra teljesen érthetetlen módon pusztán azáltal, hogy az adott környezetbe kerültek teljesen természetesnek vették, hogy egy kapcsolat a testiséggel kezdődik és ott is ér véget. Maga a paradicsom, igaz? Így utólag nem. Sőt. Eleve problémás voltam, nem sikerült megtanulni a közösségbe tagozódás technikáit - ez így maradt egy életre - ezt most megfejeltem azzal, hogy a férfi női kapcsolat szinte teljesen leredukálódott a no beszélgetés, no előjáték, leginkább véletlenszerű közös orgazmus produkcióra. Mi következik ebből? Nem tanultam meg udvarolni, nem tanultam meg felizgatni a nőket, nem tanultam meg, hogy mi az az erotika és annak ellenére, hogy piszkosul menőnek éreztem magam, mert mögöttem volt egy iszonyatos szám - az osztálytársaim jó része még az egyszeri dugáshoz sem jutott el - teljesen és reménytelenül kielégületlen voltam. Rengeteget maszturbáltam és közben többnyire valami teljesen másról fantáziáltam, mint ami tényleg megtörtént velem.

A történet másik része a totális ambivalencia. A hivatalos életemben éltanuló és versenysportoló szerepben nyomtam - különösebb megerőltetés nélkül, a kettő között, után pedig megvolt a hivatalos rakkendroll életérzés - csak rakkendroll nélkül, mert a Beatrice, a Stones, később a Bizottság, nem tudom annak számít-e - mindenesetre, szex, drogok egyszer gyakorlatilag mindent kipróbáltam, ami szembejött és ez így kitartott még vagy tíz évig, de ezzel nem azt mondom, hogy gyakorlott kábszeres, vagy szétesett junkie lettem volna, mert a többségét valóban csak egyszer próbáltam ki. Szívtam ragasztót, csavarlazítót, szedtem alkohollal különféle gyógyszereket - ezt mindig buliban - ittam mákteát, ettem maszlagot és szívtam füvet, ez az egyetlen cucc, ami aztán valamennyire gyakorlattá vált. Találkoztam a heroinnal is - kétszer - de mindkétszer csak orron át és nem tudom, hogy a szervezetemnek, vagy az anyag minőségének köszönhetően, de mind a kétszer olyan szinten hánytam szarrá magam, hogy semmi más nincs meg az élményből, csak a görcsös öklendezés és a sav a számban. Fejlettebb termékekkel már csak az egyetem alatt találkoztam, annak is inkább a vége felé, meg utána, a nyalcsi, amitől eleinte kurvára paráztam, de szerencsére mindig jó élményem volt vele, az ex - odajött a hihetetlen kiejtésű figura Ibizán és azt kérdezte: charlie, ma' friend, ya wan' some charlie? mondom mi van? teljesen hülyének nézett, egyből az volt a következő kérdés, hogy whereareyafrom, sötét tudatlan balkáni paraszt, fakk, ya, marijuana, ma' friend mondom, marijuana, az nincsen? Véjtöminit mondja és öt perc múlva előáll egy jó nagy darab zsíros, fekete haskával, azt szívtuk egy hétig a Cafe del mar teraszán és testvériesen megosztoztunk rajta mindenféle nagydarab angol házaspárokkal - szóval a charlie volt az ex, amit mindig csak félbetörve fogyasztottam és alkohollal és sohasem jött be annyira, hogy tudtam volna, hogy hol ért véget az ital és hol kezdődött az egyéb, meg a speed, meg néha a kokain, de az már csak egyetem után és hamar rájöttem, hogy nekem egészen egyszerűen nem jönnek be a pörgetős szerek, túl érzékeny vagyok rá, amit mások még észre sem vesznek, én attól már fönn vagyok a plafonon, egyszer a Fekete Lyukban találkoztam egy adag crack-kel, ami annyira elintézett, hogy télen, minuszokban félmeztelenül mentem haza, de előbb beleestem egy törött sörösüvegbe és csurom vér volt a hasam, de észre sem vettem, szóval volt mindenféle fogyasztás, de nem rendszeres és volt bűnözés is, balhés és effektív egyaránt.

Ha azt hittem, hogy legközelebb könnyebb lesz - persze, hogy azt hittem - hát kurva nagyot tévedtem. Pont ott maradt a pozícióm Bea ügyben, mint előtte volt. Kénytelen voltam beérni a napi többszöri maszturbálással, meg, hogy úgy kihajtottam magam edzésen futás, vagy úszás közben, hogy a végén olykor elájultam. Mindenféle tekintetben széttéptek a hormonok. Néha este, hazafelé üvöltöttem az utcán, ha kiszakad lelkem, akkor is, mert úgy éreztem kiszakad és valami megfoghatatlan fájdalom kívántatta velem annyira a vér, a levegő, a víz, az élet ízét, hogy azt hittem belepusztulok a sóvárgásba. Jobb volt, mint a nemi vágy és másképp kergetett.Bele is futottam rendesen a harcosok klubja korszakomba, volt egy kis kardozós, baszós, öntudatos, szenvelgős tinivircsaft. Meg egy kis vér. Meg egy kis halál. De az már később, jóval később, csak itt kezdődött minden. meg ott, hogy szutykos külvárosi utcákon ballagtunk esténként hazafelé kettesével, hármasával, nagyritkán egyedül. És szembejött a nagybüdös valóság, az aztán szembejött. Először akkor, amikor az elhaladó cigánygyerekek belénk kötöttek, majd a második lépcsőben érkező nagytesó szilánkosra fejelte a haverom orrát - soha nem felejtem el azt a tehetetlen dühöt és megalázottság érzést, ahogy csak álltam, néztem és hallgattam - legközelebb meg akkor, amikor néhány hét múlva egy újabb csapat próbált meg - ráadásul egyedül voltam - igaz mikor szóvá tettem a nyilvánvaló fölényük romboló hatását a sikerélmény fölött, úgy döntöttek legyen szabályos párviadal. Mondjuk azt nem kérdezték meg, hogy kedvem van-e. Szóval lett Muh móva, mint Old Shatterhand a varjú indiánokkal, akik a medicinájukat keresték. Bevezettük a fair play szábályait is, a választott ellenfél épp csak egy leheletnyivel volt nagyobb nálam. Más kérdés, hogy életemben nem verekedtem előtte, még egy pofont sem kaptam. Ellenben most! Jó sokat. Úgy ütött meg, ahogy akart és az első orrbavágástól könnyes lett a szemem, azt sem tudtam hol vagyok. a nyolcadik orrba, szájba, hasbavágás után kétségbeesetten csaptam egyet megfoghatatlan ellenfelem felé, aki legnagyobb megdöbbenésemre hanyatt esett. Fogalmam nem volt róla, hogy a versenysport milyen erővel látott el, edzésen sosem ütöttük egymást. Még kétszer lecsaptam, harmadszorra már nem próbált felállni, de valamelyik pályatársára rátört a szolidaritás és hátulról nekem ugrott. A következő pár percre nem emlékszem, de azóta tudom, hogy nehezen leszek ideges, de ha igen, akkor nincs megállás. Onnantól vannak képeim megint, hogy leszedtek a srácról és öntudatra pofoztak. Szerencsére nem ütöttek agyon - hja, az indián becsület, meg a muh móva szabályai... Utamra engedtek. Nem lehetett túl meggyőző a történet, amit elővezettem otthon, a fejem nyilvánvalóan nem volt alapállapotban, de betudták valami kamaszkori heveskedésnek és nem nagyon forszírozták a dolgot. Nem kellett egy hét hozzá, hogy megint beléjük fussak. Nem voltam boldog. Megkínáltak cigivel, természetesen elfogadtam - jelentős tapasztalattal bírtam a témában, egyszer egy haverommal ketten elszívtunk egy szál Repülős cigarettát és nem is hánytunk tőle - mi több, beszélgettünk. Annyira jó fej voltam, de komolyan, annyira... Semmi verekedés, halihó. Legközelebb már csak egy laza sziasztok, két hétre rá, meg levált egy hosszúhajú csövi lány a falról, hogy nincs-e kedvem házibuliba menni. Kedvem az volt. Tapasztalat szokás szerint semmi. És, el kellett kéretzkedni otthonról. Az utóbbi meglepően simán ment, bár azt állítottam, hogy egy osztálytársamhoz megyek. Aki látta a megáll az időt, tudja miről beszélek, pedig ez majdnem harminc évvel később volt, csak kóla helyett ragasztó, pia, meg bogyók. A ragasztó/oldószer mindig elriasztott a szagával, de minden mást nyugodt lelkiismerettel a számba/orromba vettem, ami csak szembejött. Most éppen egy kevés kellemes házi pálinkát, ami simán elcsúszott volna patkányirtónak is, meg valami narancssárga tablettából kettőt. A boltban beszerzett uras sárga cimkés félédes Boglári Kékfrankos mások zsákmánya lett, nekem ez az összetétel megcsinálta az estémet. Kommunikációra kicsi volt az esély, mire odaértem a bulizók vagy elájultak, vagy páronként szorongatták egymást. Nem tudom mit vettem be, de majd meggyulladtam és minden körül szivárványszínű karikákat láttam, mintha egy órát úsztam volna szemüveg nélkül. Egész nagy lakásban ténferegtem - azt hiszem - valahol a Rottenbiller utcában. Két, vagy három helyiségben is más-más zene szólt, Stones, természetesen, valami disco, P Mobil, egészséges eklektika. A Mobilra egy piros melegítő alsós lány (mintha csak ma lenne) egyedül ringatta magát a szoba közepén, a melegítője annyira lecsúszott, hogy kilátszott a fél feneke. Jó feneke volt, rákattantam, mögé álltam és néztem. Néztem, ahogy riszálta, néztem, ahogy egyre lejjebb csúszott a nadrág. Mire teljesen meztelen lett már térdeltem mögötte annyira néztem, míg belemerült az arcom és elkezdtem lelkesen nyalni. Akkoriban még nem volt divat a kopasz punci, de én szeretem a szőröset, a mai napig is. Addig nyaltam, míg térdre nem esett, akkor megdugtam úgy, kutyában. Úgy éreztem órákig dugtam, pedig már valahol az elején egyszer beleélveztem - máig nem értem, hogy hogyan úsztam meg azokat az időket, se gyerek, se nemi betegség, a hülyék mázlija - de állva maradtam és úgy, összeforrva tornáztunk még sokáig, a végén már alig tudtam magamról. A lány hihetetlenül nedves volt és legalább háromszor hangosan hörögve elment, de nem menekült ki alólam, míg el nem jött az újabb megváltás.

Nagyjából így ment el az ősz. Tépte a lelkem a zene, az irodalom, az életről és halálról való elmélkedés és a baszott nagy búbánat, de alapvetően a nők érdekeltek, azaz érdekeltek volna. Bea nem bánta, ha időnként átöleltem, finoman tapiztam picit, de a picit szintnél le is állított mindig. Ildivel smároltunk egyet egy padon, összenyálaztuk egymást és összeütögettük az orrunkat, meg a fogsorunkat. Nem sok reményem volt a továbblépésre, biztos nem tervezett még komolyabb akciót vagy két-három évig. Karácsony családi körben, a szilveszterről fogalmam nincs, semmilyen emlékem nem maradt. Kivéve a Szilveszter kora délutánt. Edzés helyett hagyományosan december 31-én szilveszteri pezsgős foci, pezsgő üvegből, az én korosztályomnak szigorúan egy korty. Az öltözőben vettem észre, hogy nincs meg a szekrénykulcsom. Vissza a pályára, mire kikotortam a hóból már mindenki elment. Levetkőztem, nyakamban a törülközővel indultam zuhanyozni. Benyitottam, először a gőzfelhőtől észre sem vettem, a víz alatt méretes mellek, bolyhos punci - Bea.

- Helló, mondom lazán és szellemesen, ez itt a fiú szakasz!

- Bocs, azt hittem már mindenki elment. A nőiben nincs melegvíz.

- Ó, hát nem venném a lelkemre, ha megfáznál. Megmossam a hátadat? Kicsit tétovázik, aztán furcsa, kicsit kihívó, kicsit gunyoros félmosollyal:

- Egy kis segítség mindig jól jön... Megmostam a hátát, gyömöszöltem a mellét, felhaboztam a pináját - utólag visszagondolva kicsit kapkodósabb és durvább is lehettem a kelleténél, de szerencsére a víz és a szappan síkossága sokat finomított a kezdetleges technikámon. Ő is habosra masszírozta a farkamat és amikor meghallottam - a melle a számban, a szappan a hüvelyében - hogy elélvez, azonnal csatlakoztam. Azt hittem végeztünk, de lemosott, leguggolt és a szájába vett. Néztem, ahogy szopott és el voltam ragadtatva. Ez most igazi, kőkemény szex, végre biztos voltam benne. Magát is simogatta közben és amikor a szájába lőttem ő is újra elélvezett. Kiköpte, de nem érdekelt. Ez igazából azóta sem érdekel. Felőlem köpje, ha nem akarja lenyelni. Utána megcsókolt és kicsit gondolkodtam rajta, hogy ez most undorító, vagy sem, de úgy döntöttem, hogy nem.

- Nem fogok járni veled, ugye tudod? - szép mondat meztelenül a zuhany alatt, fejenként két orgazmus után. Könnyedén fogtam fel a dolgot - látom a nehézségeket...

Így fürödtem először nővel és így szoptak le először. Mint a nagyok...

Jött a köd, az eső, az első gimnáziumi félév, meg az erőnléti edzések. Csupa jó hír. Valamint moziban is voltam. Lehet, hogy ciki, hogy ilyen későn, de ezen az őszön voltam először családi, vagy iskolai szervezésen kívül moziban. Elég jól sikerült belehúzni. Kettő egyre nyertek a kellemes élmények a horrorral szemben. Edzésen az egyik srác kiművelt vagány volt jelentős tapasztalattal a jegyszedők megvesztegetésében. Úgyhogy benéztünk a Filmmúzeumba a Madarak vetítésére és meglátogattuk az Uránia filmszínházat egy kiváló japán szamurájfilm érdekében. 16+ mindkettő. Na, a Madaraktól befostunk mind egy szálig. Másnap reggel a Margitszigetre mentünk úszni, majdnem beugráltunk a Dunába a sirályok elől. A szamurájfilm ellenben királyság volt. Gyanús, hogy akkoriban még nem használtuk a Királyság kifejezést. Most még használjuk? Szóval, egyrészt kaszabolták egymást a szamurájok, spriccelt a vér, másrészt meztelen gésák döfködték egymást hajtűkkel egy forróvizes dézsában. Mondom, hogy kurva jó volt. A még jobb, hogy moziban voltunk Ildivel. A Bea általi presztizsnövekedésemnek az egyik következménye az lett, hogy rendszeresen szóba elegyedtem (vagy ők velem) egy kis lánycsapattal, - esetleg kislány csapattal - akik négyen-öten mindig együtt jártak haza edzésről. Ildik, Editek, Mónik, ilyesmi. Aki fizikailag legjobban tetszett, abba őrülten szerelmes volt az egyik gyík haverom. Nálam meg a respekt, ami hülyeség volt, mert esélye nulla. Az egyik lány belém zúgott, persze vak voltam rá, hát arra tepertem, akinek legjobban csípett a modora. Meg tetszettek a hülye bukjel szoknyái. Egy darabig gyűjtögettem a bátorságot, aztán elhívtam moziba. Ezzel rögtön túlestem az első kamasz-szülő konfliktuson is. Legnagyobb döbbenetemre, ugyanis addig csak a végtelennek tűnő mértékű toleranciával találkoztam, amit én kítűnő tanulmányi és tűrhető sporteredményekkel háláltam meg. Azt hiszem anyám sem gondolta komolyan, csak lehetett valami elképzelése, hogy ilyenkor tiltani kell. Egy kicsit ordibáltunk, aztán bebasztam az ajtót és mentem. Ezzel le is zártuk a kamaszlázadás-szülői szigor témakört egy életre. Nagy fasz lennék, ha panaszkodnék a családi körülményeimre.

Úgyhogy mozi, meg hazakísérés. Előtte gondolkodtam a követendő taktikán. A következő problémákba ütköztem: 1. A nyújtózkodós-átölelős trükk akkora bénaság, hogy biztos kihagyom. 2. Megcsókolni nem merem 3. Ha jó a film, én biztos nézni fogom, akárki ül mellettem.

A filmre nem emlékszem, a fizikai kapcsolatfelvétel meg magától megoldódott, mert amikor véletlenül összeért a lábunk nem húzta el. Gondolkodás nélkül rátettem a kezem a combjára és másfél órán keresztül lelkesen gyömöszöltem. Piszkosul ráizzadt a kezem a harisnyára. Szerintem mind a ketten jól éreztük magunkat... A hazakísérés záróakkordjaként hősként helyeztem el egy puszit a szája sarkában. (Szerencsére közel lakott hozzánk) Összességében tökéletes este volt.

Szeptember. Iskola - új iskola, akkor kezdtem a gimnáziumot - és edzés megint. Az utóbbi talán nem is szeptember, inkább augusztus végén lehetett. Bea nem tagadott le - kicsit tartottam tőle, hogy meg sem ismer, vagy elfordítja a fejét - de nem is engedett közel, afféle kedves ismerősként üdvözölt és gondosan ügyelt rá, hogy ne maradjunk négyszemközt. Nem erőltettem, részben önérzetből, részben, mert nem is igen tudtam, hogy hogyan tehetném. Akaratlanul is, de tökéletesen eltaláltam a megfelelő viselkedést. Talán hálából, mert nem hoztam kínos helyzetbe, talán hiúságból, de ő nyitott felém. Persze ez csak annyit jelentett, hogy valami barátság féle alakult ki köztünk, meg nagyon finoman flörtölgettünk. Amikor ez a többieknek is feltűnt egészen elképesztő mértékben megváltozott a pozícióm a mi kis mini társadalmunkban. A korombeli fiúk irigykedtek rám, az idősebbek nagykorúsítottak, a a velem egyidős, vagy egy évvel fiatalabb lányokat pedig elkezdtem érdekelni. Furcsa volt, eleinte nem is értettem, hogy mi történik velem. Egy edzés utáni vegyes foci közben valami kis lökdösődésből játékos birkózás lett és megint két vállra kerültem, elég hamar és ezúttal további következmények nélkül. Úgy harminc sporttárs szeme láttára. Ott helyben nagyon kiröhögtek, hogy milyen harmatos vagyok, de utána hetekig hallgattam, hogy "rámfeküdt a nő". Azt hittem, ha egyszer már sikeresen elvesztettem a szüzességem utána megy minden magától, de nem így volt, dugni abban az évben már nem sikerült még egyszer. Az önkielégítés napi program maradt.

A gimiben az első dolgunk az volt, hogy elhúztunk társadalmi munkára. Szőlőt szedtünk valahol Monor környékén egy hétig és halál biztos, hogy több kárt csináltunk, mint hasznot. De legalább össze voltunk zárva egy hétig és összeismerkedtünk. Életemben nem ettem annyi szőlőt, mint akkor. Csoda, hogy meg nem utáltam. Viszonylag hamar kialakult az a pozícióm itt is, ami végigkísér az egész életemen - valamilyen szinten elismernek (általában jók az eredményeim, de csak amennyit elvárnak, vagyis nem vagyok stréber, de nem elvi alapon, vagy lázadásból, hanem mert nulla ambícióval rendelkezem. Az egyetlen ösztönző erő ami valaha életemben hajtott, az a szex volt.), de mégis kívülálló maradok. Sosem voltam hangadó, de lúzer sem. Sosem féltem senkitől, de furcsa módon tőlem sokszor tartanak. Nem azért, mert agresszív vagyok, vagy rosszindulatú - nagyon távol áll tőlem, - hanem idegen. Nem értem az érzéseiket, általában nem is hiszem el, mégis tudom, hogy kinek mi van a fejében.

Kifogtunk egy nagyon meleg, porszáraz hetet a szőlőszedéshez, végig fürdőruhában nyomtuk. Egy fekete, bársonyszerű és egy élénkzöld, fényes úszónadrágban virítottam és én még a visszafogottak közé tartoztam. A lányok... Az osztályban igazából csak egy lány tetszett, magas, természetes platina szőke, inkább kicsit furcsa, mint szép arccal, - enyhén dülledt szemek és hatalmas száj - és egy márványszobor tökéletes testével. Hihetetlen alakja volt, hófehér bőre, hosszú lábai, szép nagy mellei, kerek feneke, csak csodálni tudtam. Nem tudom miért, de annak ellenére, hogy egészen jó viszonyban voltunk négy év alatt egyszer sem tudtam közeledni hozzá, pedig jobban bírtam, mint mutattam neki és néha vágyódtam is utána. Talán a rettenetesen rendezett és nyugodt rendes lányság miatt. Tanár szülők jó tanuló, kedves kislánya, határozott elvekkel. Azt hiszem ez nekem már sok, rombolni meg sohasem volt kedvem. Akkor még talán tehetségem sem.

Akkoriban még szőrös volt a lányoknak a puncija, de még a hónalja is. A nem elvadult, de finoman szőrös pinákat azóta is nagyon szeretem. Az egyik elsős lány már érkezés után két órával népszerű lett azzal, hogy széttett lábbal napozott egy asztal tetején. Kicsi, vékony, izmos csaj volt, hatalmas szilva alakú mellekkel (mint Samantha Foxnak), enyhén szőrös lábakkal és összenőtt szemöldökkel. A feje nem tetszett, de a pinája nem tudott nem érdekelni. Négy napomba került mire végre egyedül találtam, a szokásos napozó pozíciójában. Megkínáltam szőlővel - mi mással - kért is belőle és elkezdtem hülyeségeket összehordani, közben meg kapkodtam a tekintetem a szeme, meg a lába köze között. Fogalmam nem volt, hogy hogyan fogok tovább lépni.A nő meg összecsukta a combjait, szétnyitotta a combjait, összecsukta, szétnyitotta... Bazdmeg. Összeszedtem a bátorságom és a következő szétnyitásnál pinán hajítottam egy szem szőlővel. Azt mondta: - Ó! és mosolygott. És nem csukta össze. Dobtam még egy párat és mindannyiszor egy "Ó!" volt a jutalmam. Felbátorodtam, a következő szemet egyszerűen bedugtam a bugyijába.

- Ez egy nagyon ambíciózus szőlőszem. Elhatározta, hogy híres felfedező lesz.

- És sikerül neki?

- Sajnos nem, még fiatalon halálos baleset éri az egyik veszélyes utazáson. Azzal a bugyiján át szétnyomtam a szőlőt és dörzsölgetni kezdtem vele. - Óóó, mondta és mosolygott. Na ebbe a sikertörténetbe gyalogolt bele az osztályfőnöke, aki ugyan szerencsére nem látta, hogy mit művelünk - vagy úgy csinált, de az expedíciót bedöntötte. Nem is lett folytatása. Elrohantam a mosdóba farokráncigálni. A maradék három napban már nem bírtam négyszemközt kapni a csajt, hiába erőlködtem, idehaza meg már nem is erőlködtem. Pár hónap múlva összejött valakivel és savanyú arcal küzdötték végig a négy évet.

Augusztus utolsó két hetét a Szentendrei szigeten levő nyaralónkban töltötte a család. (Ezt a mondatot kérem spanyolul és angolul is, majd ugyanezt folyamatos múltban) Úsztunk a Dunában, szalonnát sütöttünk, a szokásos történet. Sokat sétáltam egyedül az erdőben és úton, útfélen enyhítettem kínjaimon. Egészen vicces látvány, amikor falevélről falevélre huppannak le az ondó cseppecskék. Az utolsó szombaton a vízparti apró kavicsokon hevertem, napozgattam és a változatosság kedvéért fantáziáltam. És merevedtem. Mikor nem? Félálomban is éreztem, hogy valaki néz. Ebben nagyon jó vagyok, talán érdemes lenne gondolkodni a paranoiáról. Arról nem is beszélve, hogy ha valaki a hátam mögé áll azonnal elkezd rázni a hideg. Körülpislogtam, először nem találtam, aztán csak észrevettem, egy bokor tövében tanyázott három lány, a hozzám legközelebbi mozizott. Nyilvánvalóan nem egészben csodált, a szépen emelkedő fecskémre koncentrált. Nálam fiatalabb volt, az tuti, kissé húsos, kellemes domborodó mellecskékkel. Észrevette, hogy nézem, gyorsan elkapta a fejét, én meg zavaromban hasra fordultam és beástam magam. Apró kavicsot belélegezni nem egyértelműen egészséges, különben is rájöttem, hogy szeretném ha nézné, pár perc múlva fordultam vissza. Nézte. Én meg őt, most már el sem fordult. Annyira izgatott voltam, hogy komolyan fontolóra vettem, hogy ott helyben kiverem a farkam.Valószínűleg a felháborodott anyukák elástak volna a homokba, úgyhogy baromi mázlim volt amikor a másik két lány elindult fagyizni. Egyébként erősen gátlásos voltam, megszólítani sem mertem volna egy lányt, de most lila ködben úszott előttem minden.

- Szia, nem megyünk sétálni?

- A barátnőim...

- Nem maradunk sokáig

Elmentünk sétálni a dunaparti ösvényen. Elég volt hozzá 2-300 méter, hogy ne lásson senki se a partról, sem az útról.

- Tetszik, hogy áll?

- Mi áll?

- Hát aaaa, a faszom. - Nehezemre esett kimondani. - Megmerevedett. Mert izgatott vagyok.

- Megmutatod?

Ez sokkal több volt, mint amit reméltem. Előző évben volt egy furcsa barátságom a szüleim barátainak a lányával, aki akkor velünk nyaralt és állandóan cigánykerekezett, meg kézen állt. Az volt a mániája, hogy előttem állt kézen, nekem meg fogni kellett a lábát. Persze a bugyiját bámultam, ami néha a vágásnál sötétebb volt a nedvességtől. Az első elszalasztott lehetőség. Volt még, jó sok. Ez a lány valahogy emlékeztetett rá. Alig tudtam kibogozni a madzagot, úgy remegett a kezem, nagy levegőket kellett vennem. Elővettem.

- Te is mutasd...

Simán letolta a fürdőbugyiját. Finom barna pihék borították, még nem volt igazi szőr. Végigsimítottam az ujjammal, de ellökte a kezemet. - Ne fogd meg!

- Fogj meg te engem!

- Nem, nem akarom, rázta a fejét. Csak nézni. Lehajolt, majd le is guggolt, pár centiről nézegette a farkam.Kétségbe voltam esve. Itt állok egy meztelen lánnyal és csak néz. Elkezdtem húzogatni a farkam, a lány úgy nézett, mint akit meghipnotizáltak. Pillanatok alatt elélveztem, tele lett a haja vele. Egy darabig még nézett, aztán berohant a Dunába, fejest ugrott. Mire kijött nyoma sem volt a spermácskámnak.

- Várnak a barátnőim - úgy elszaladt, csak bámultam utána. Így láttam először pinát és így maszturbáltam először egy nő előtt. Másnap legalább 100 kilométert gyalagoltam, annyit kerestem, de nem találtam. Később sem, soha.

A hogyan tovább picit hirtelenre sikerült. Ahelyett, hogy becsajoztam, moziban izzadó kezet fogdostam, smároltam és bénán pettingelgettem volna, rögtön sikerült fejest ugrani a médiász résébe. Mondtam már? Sportoltam. Rendszeresen és versenyszerűen. A nyári versenyszezont lezáró hivatalos buli - első engedélyezett késő esti kimaradásom nem sokkal a 14. születésnapom után - kevésbé hivatalos házibuliban folytatódott. Kicsit aggódtam, mert erre már nem szólt az engedélyem, de lelépni akkora égés lett volna, hogy inkább maradtam és találkoztam a rumpunccsal és Beával, ebben a sorrendben. A rumpuncs durva volt. Bea is. Az előbbiből hirtelen megittam vagy két decit, elég is lett, Bea nem kérdezte, hogy mennyit kérek, de korban vagy három évvel, vállszélességben, magasságban pár centivel jobb volt nálam. Simán letepert. Ha jobban belegondolok, nem is tiltakoztam. Nem tudom miből merítette az ihletet, - dehogynem tudom, valami hasonló ragacsból, mint én- mikor kicsit jobban megismertem azért ennyire nem tűnt nyitottnak. A szeretkezés - mit mondjak - én hevertem alul, ő guggolt fölöttem és beledöngölt a padlóba. A sok szesztől nem bírtam elélvezni, vágyaim életveszélyes tárgya viszont vagy háromszor. Ettől hálás lett. Hálából olyan vehemenciával kezdte el rángatni a farkam, hogy biztosra vettem, hogy kitépi. Hála istennek az utolsó pillanatban sikerült elélveznem, megmenekültem. Így vesztettem el a szüzességemet. Védekeztünk? Á, dehogy. Helyes nagyapa lehetnék már, általános iskolás unokákkal. Napokig piszkosul fájt altájon mindenem, mindenféle pánikon átmentem, hogy eltört, hogy nemi beteg vagyok, hogy nekem annyi, egy életre, de nem mertem orvoshoz menni és harmadnapra rájöttem, hogy mégiscsak jó lesz az még valamire. Et resurrexit tertia die.

A következő három hetem heves fantáziálással és még hevesebb tépelődéssel töltöttem. Bár a konkrét aktusban nem túl sok örömem leltem, képzeletben iszonyatos élvezetek közepette újra és újra rommá dugtam Beát. Ha csak eszembe jutott azonnal borzalmas merevedésem támadt. Elképzeltem, hogy az őszi edzések kezdetével miket mondok neki, hogyan találkozunk - persze négyszemközt és micsoda örömmel fogad magába megint. Rá se néztem a Rakétára, a képzeletembe merültem és vadul maszturbáltam.

Mindig gyenge voltam a valósághoz.

Évtizedek óta lógok a szeren. Múltat, jelent, jövőt, mindet elképzelem magamnak. Néha bejön. Általában nem. Megpróbáltam összeszámolni, hogy ez idő alatt hány nővel voltam (én hímnem), de nem ment. Nagyjából 200 fölött volt valamivel, ami átlagolva nem olyan sok, hat hetente egy. Átlagolva. Van ebben több hónapig egy is, meg egy nap három is. Közben rengeteg önkielégítés. Alighanem függő vagyok. Vagy kényszeres. Ma már hosszabb ideje együtt élek valakivel. Nem szeretkezünk mindennap, de megint csak átlagban úgy 3-4-szer egy héten. Mellette mindennap maszturbálok. Időnként megcsalom. Nem úgy megy ez már, mint régen, a konkrét csajozás, az kész lebukás - eddig pont háromszor buktam meg, de mindegyiken túljutottunk - és amúgy sem voltam soha fogd a nőt és fuss, az újdonság, a megismerés, a játék, az kell igazán. Van pár régi barátnőm, akiket olykor, ha kedvük és mindkettőnk ideje engedi meg lehet dugni, néha belefutok valami újdonságba. Ha filmsztár lennék Amerikában valami jó kis szanatóriumban kezelnének. Miniszoknyás nővérkék csapkodnának a kezemre műanyag vonalzóval, ahányszor a farkam felé nyúlok.

Kezdetben azt sem tudtam hogyan kell maszturbálni. Csodálkoznék, ha ezzel mások nem így lennének, bár állítólag a csecsemők is maszturbálnak, csak elfelejtik - mint sok minden mást is, hogy honnan jöttek, meg a madarak beszédét. Dugni elméletben tudtam, bár a bemeneti nyílások pontos elrendezését illetően volt bennem némi bizonytalanság. Ebben egyik osztálytársam apjának nyugatról becsempészett szennylapja tett helyre. Hatalmas fekete nők voltak, hatalmas rószaszín pinákkal. Tetszett, bár nem a hatalmas csöcsök, hatalmas húsok az elsődleges preferenciáim. Később találtam fekete-fehér pornográf fényképeket apám télikabátjában. Fényképeket! Érdekesnek találtam.

Nagyjából 13 éves lehettem, amikor először elélveztem. Egy távolsági buszon. Azt hiszem éppen edzőtáborba mentünk, nagy buszon, kevesen és persze álmodoztam, amitől állt a farkam a pompás szűk Trapper farmeromban. Nem nosztalgiázok, a márkamegjelölés megfelel a valóságnak. Azt vettem észre, hogyha összenyomom a combom kellemes érzés fut végig a farkamon, hát addig játszottam, míg szépen beleélveztem a nadrágomba. Egy kalandtúra volt eljutni a wc-ig és tisztába tenni magam. Ettől kezdve néhány hétig ezzel a technikával éltem, bezárkóztam a wc-be és nyitogattam, csukogattam. Akkoriban még jóval gátlásosabb voltam az átlagnál. Egy idő után csak rájöttem, hogy vannak ennél egyszerűbb és célravezetőbb módszerek is, kézbe vettem a problémát és megkezdődött a máig tartó menetelés. Amikor volt otthon más is magamra zártam a wc-t, némi olvasnivalóval. Fedőtevékenységnek is jó volt, meg segédanyagnak is, a Rakéta regényújság hátlapján félmeztelen fekete-fehér nők, benne pedig Ken Follet regények tele fülledt erotikával. Imádtam azt a részt, amikor a kém leborotválta a nője pináját. Ha magamra maradtam enyém volt a világ (lakás méretben) és éltem is vele. A rekordom azt hiszem 11 farokverés volt egy szép téli szombaton, napközben. Hősies idők! Ezt már meg sem közelítem. Nem lenne pontos jelző a kifinomult az akkori technikámra. Elővettem, rángattam, elmentem. És újra. És újra.