Hentai Jazz

Közben bűnrészes lettem. Részben hülyeségből, részben ostobaságból. Mindenki elköveti a maga kamaszkori baklövéseit, kisebb bolti lopásokat, lerugdos egy pár visszapillantó tükröt, bezárt strandon fürdik, szóval hátborzongató és életveszélyes kalandokba keveredik, én persze megint túlkompenzáltam a jófiúságot. A hülyeséget úgy hívják, hogy gépjármű önkényes elvitele és csak abból áll, hogy amikor már eléggé bebaszott az egész csapat ahhoz, hogy összekeverje a bármi baromságot megteszek érzést a bátorsággal, de még járóképes volt és pont az utcán is, akkor mindig akadt valaki, aki kitalálta, hogy autózzunk egyet. Nyilvánvalóan se jogosítványa, se kocsija nem volt senkinek. Nyilvánvalóan autóztunk. Különböző szinten megrongált autókat hagytunk szerteszét a városban – olyan is volt, hogy jófejnek éreztük magunkat és kiírtuk a szélvédőre, hogy honnan indultunk, de legtöbbször fogalmunk nem volt róla, meg arról sem, hogy hol végeztük. Egészen addig ment a vicces autósport, míg egyszer le nem villogott minket egy rendőrautó. Nem álltunk meg, a sofőr srác ereiben több volt annál a hatóanyag, hogy ne találta volna jó mókának az autós üldözést és elég hamar előnyt is szereztünk, mert csak a gáz taposásával foglalkozott, kereszteződéssel, lámpával, másokkal egy csöppet sem. Mindezt egy szakadt 1200-es Ladával. Én az anyósülésen, no biztonsági öv, aztán egy kanyarban eltaláltuk a kerítés szélét és az elgyengült szélvédővel együtt szálltam ki az ablakon. A haver meg rükverc, tép tovább. Fél perc múlva elhúztak mellettem a rendőrök is, észre sem vettek. Felálltam, megtapogattam magam, nem tört el semmim, össze sem vagdostam magam, jó, másnap kék-zöld voltam, de ennyivel megúszni, bazdmeg… A közelébe nem mertem menni a csapatnak egy hétig, én fostam, hogy elkapták őket és mi lesz, ők fostak, hogy elkaptak és mi lesz, kurva nagy hősök voltunk. Amikor kiderült, hogy mindenki rendben van óriási arccal legendáztunk egy ideig, de nem nagyon autóztunk többet, annyira azért nem voltunk fasza gyerekek. Nem, nem, egyáltalán nem. Az ostobaság már kellemetlenebb téma, őrködtem a haveroknak amikor kipakoltak egy raktárat – elévült már régen, de nem vagyok büszke rá. Féltem és pörögtem, amikor épségben a város túlfelén jártam már, aki kijött rajtam az adrenalin és egy fél órát röhögtem, mint a hülye, de legközelebb nemet mondtam. Olykor eladtam ezt-azt, amit a srácok hoztak, de komolytalan dolgok voltak, pornóújságok (külföldről, akkoriban nagy ritkaság volt), kazetták, egy-két walkman, ilyen vackok, nem kérdeztem honnan van és nem is nagyon kerestem rajta. Ennyi volt a bűnözői karrierem, kicsit úgy éreztem magam tőle, mintha a Mechanikus narancsban szerepelnék, nem próbáltam többet, nem volt valódi, de tapasztalat volt.